Teszt: Prince of Persia - The Forgotten Sands.

Amikor kijött az első trailer, én már onnantól kezdve, tűkön ülve vártam a Májust. Százmillió kérdés kavargott bennem. Vajon megállja-e a helyét a sorozatban? Vajon minden hozzá fűzött reményünk megvalósul, és hogy vajon találkozhatunk e, egy újabb mélydekoltázsos mellékszereplővel? (:P)
Az elmúlt pár napban minden kérdésre választ kaptam. Minden megtudtam, amit tudni kellett. Még lehet, hogy többet is. Vajon a Ubisoft, 2008-as hibájából tanult, és visszakapjuk a régi Hercegünket? Öltözéket fel, kardot a kézbe, és lóhátra felpattanni, mert indul a Forgotten Sands!

Történetünk ott kezdődik, mikor is Hercegünk (a régi) éppen hazafelé tart Azad ostromából, hogy jelentést tegyen Babilonban. Útközben azonban észreveszi, hogy fivére, Malik várát ostromlók támadják. Természetesen Hercegünk nem nézheti ölbe tett kézzel a dolgokat, így egy majmot megszégyenítő ugrássorozattal, szó szerint, beveti magát a várba, majd testvére segítségére siet. Úgy tűnik a helyzet reménytelen. Az ostromlók hamarosan elfoglalják a várat. Így hát cselekedni kell! Salamon ősi pecsétjével, Malik, elszabadítja a homokot, amelyből aztán félelmetes hadsereg mászik elő. A pecsét, még a gonosz Ratash-t is feltámasztja, aki a pusztítások nagy mestere, a sereg vezére.
Elég ironikus ez a koncepció, mivel a Sands of Time balhé óta már meg kellett volna tanulni: A bajt, bajjal nem lehet orvosolni.
Természetesen, nem segítség nélkül megyünk a harcba, hisz kiderül, hogy a várat egy Dzsin őrzi, név szerint Razia. Ő az, aki felruház minket különböző képességekkel, így is megkönnyítve a dolgunkat. Irányíthatjuk a természet erőit, a tüzet, a szelet,vizet, földet, na és persze egy Prince of Persia játékból nem maradhat ki, az idő-visszatekerés sem.

A játék eleje, mikor is be kell jutnunk a vár belsejébe,  nagyon nosztalgikus érzést váltott ki belőlem. Ez az egész szituáció, hogy a várba kell bejutni, ez nagyon Sands of Time szagú. A játék eleje szinte ugyan úgy kezdődik. Le kell győzni néhány ellenfelet, át kell ugrálni a szakadékokat, miközben hasznos segítségekkel, és tippekkel lát el minket a program.

Hercegünknek szerencsére megmarad, az a laza, mászkálós, és hentelős stílusa, amit már a Trilógia óta megszoktunk. Az arcát kicsit megplasztikázták, kicsit visszaadták neki, azt a fiatalos kinézetét. A ruháját a Warrior Within-ből halászták elő, a hatalmas rajongás miatt, amit itt néhány játékos előadott. Nem kérdéses hogy a Ubisoft, minden igényt ki szeretett volna elégíteni.

Az ellenfelek százával jönnek a játékban. Hatalmas túlerővel kell szembeszállnunk minden pályaszakaszon. De ez ne hátráltasson meg minket, hisz a tökéletesített harcrendszerrel, és a természetfölötti erőinkkel, minden akadályt legyőzünk.
Ellenfeleink elég buták. Csak az a program van bennük, hogy mindenre támadni, ami mozog. Nehézségetm csak a létszámuk okoznak. A satnya csontváztól, a hatalmas behemótig, mindenféle ellenféllel találkozhatunk.

A bossfight-ok itt sem maradhattak el. Rendszerint Ratash-al kell megküzdenünk, ám talán ő sem jelent akkora kihívást, mint a korábbi részek fő gonoszai. Emlékszünk még a Warrior Within Dahaka-jára? Hányszor keserítette meg az életünket. A TTT-ból az arénában őrjöngő hústorony, vagy Vizier mindig megmosolyogtatnak. Sajnos ezek az epic bossfightok elmaradnak, a látványosságra koncentráltak a fejlesztők, sajnos a gép már szinte magától teszi a dolgát. Próbálták a programot filmszerűre csinálni, ez sikerült, de ezzel nagyon lebutították a feladványokat. Ez a casual gamereknek örömhír, de aki a kihívást keresi, lehet, hogy csalódni fog.

Az akrobatika sem hiányozhat a játékból. A már megszokott helyekről ugrálhatunk, a zászlórudakról, az oszlopokig, egészen repedések át. Az újítást, a falban kiemelkedő téglák jelentenek, amikbe ugyancsak megkapaszkodhatunk. Természetfeletti erőinkkel, képesek vagyunk például a víz megfagyasztására. És így a vízeséseket megdermesztve megkapaszkodhatunk rajtuk.

Ami engem kicsit zavart a játékban, az az életerő visszatöltés volt. A Trilógiában, már megszokhattuk, hogy az ivóvízzel nyerhetjük vissza az energiánkat, amelyet általában kutaknál találhattunk meg. A Forgotten Sands, ezt a remek ötletet, kicserélte egy baromi bugyutára. Életerőnket, a dobozokból, vázákból és urnákból felszálló piros energiagömbbel tölthetjük vissza. Ezzel csak az a problémám, hogy így még egyszerűbbé tették a játékot, hisz általában minden sarkon van egy széttörhető tárgy. Van olyan alkalom is, amikor az ellenfeleinkből verhetjük ki ezeket a gömböket, így is megkönnyítve ezzel a játékot.

A játékban, szerepet kapott még a fejlődési rendszer is. Nem csak piros energiagömböket, hanem kékeket és sárgákat is lehet gyűjteni. A kék gömbök energiát adnak, amelyeket az idő visszatekerésére, vagy képességeink aktiválására használhatunk. A sárga gömbökkel fejleszthetjük a képességeinket egy fejlesztési fán. A négy alapképességünk a négy őselem jegyében jelenik meg. Piros tűzcsóvát vonhatunk magunk mögé, amely a körülöttünk lévőket perzseli, földpáncélba burkolózhatunk, széllökéssel a körülöttünk lévőket sebezhetjük, vagy a jeges csapásokkal erősíthetjük kardunkat. Ezek aktiválása egyetlen gombnyomással történik és egy bizonyos ideig hatnak. A képességeinket négy szinten keresztül fejleszthetjük, és ezek mellett feltuningolhatjuk életerőnket, a csapásaink erősségét, vagyis a végére elég tápos kis herceget kovácsolhatunk magunkból.

A fejlesztők a korábbi POP játékok környezetét emelték át a Forgotten Sands-be és a mai játékokhoz méltó megjelenéssel olyan hangulatot sikerült kölcsönözniük a játéknak, amilyet eddig talán soha. Az ókori vár díszes termei, omladozó várfalai, hatalmas, autentikus mechanikai berendezései páratlan szépséggel köszönnek vissza a képernyőről. Kialakításukra. nagy munkát fektettek bele az Ubi-s fiúk. A pálya mindig adja magát, a herceg könnyen megtalálja a továbbjutás módját.

A logikai feladványok nagyszabásúak. Hatalmas óratornyon kell magunkat végigküzdeni, repkedő törmeléken kell ugrálnunk, és számtalan puzzle-t kell megfejtenünk a játék folyamán. Ezek sajnos a The Two Thrones óta eléggé leegyszerűsödtek, sokkal látványosabbak, de semmi kihívást nem jelentenek.

Az irányítással is törekedtek az egyszerűségre. Mászás, ugrás, ütés, falon futás, mindennek megvan a maga gombja, nincsenek túlbonyolított kombók, mindent el lehet sajátítani egy pillanat alatt.

A játék hangjai hozzák a színvonalat, a szinkronhangok remekek, a nyilak hangja, ahogy elsuhannak mellettünk hátborzongató, persze jó értelemben, és a zenék is nagyban rásegítenek a hangulatra, nagyon kellemes betétdalokat komponáltak a Hercegnek.

A szoftverben helyet kapott a Ubisoft újdonsága, az UPlay, amellyel korábban az Assassin’s Creed 2-ben és a Splinter Cell Conviction-ben találkozhattunk, itt is jutalmaz minket a játék pontokkal, amelyet az online áruházban vásárolhatunk le, így többek közt feloldhatjuk Ezio-t is karakterként, így ha akarjuk vele is végigharcolhatjuk a Herceg kalandját. A kampány mellé kapunk egy kis aréna módot is, ahol nyolc egyre nehezedő hullámon keresztül harcolhatunk a homoksereggel. Jó kis mód lenne, ha a nyolc hullámot nem lehetne végig vinni öt, azaz 5 perc alatt. Ennek akkor most mi értelme?

Összességében Forgotten Sands-el újabb hat óra tömény akciót kapunk, garantálom, aki kipróbálja nem fog beleunni. A megszokott remek irányítás és harcrendszer mellé az új, testre szabható képességek még egy plusz pontot jelentenek, amit a gyönyörű látvány és a kellemes hangok tetőznek. Mindent egybevetve 8.6 pontot kap tőlem.

8.6/10

Borsesz és Szlavi

 Trailer: 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.