Nintendo GameBoy Pocket

2010.10.16. 08:17

Üdv!

A mai napon most az én saját GameBoy-omat mutatom be nektek. (Sajnálatos módon a saját készítésű képek minősége nem olyan jó, szóval elnézést)

GameBoy sorozat, újított változata, a Pocket. Kompakt tervezésű, 1996-os termék.

 

Már ősidők óta megvan nekünk. Még tesóm fiatalkorában kapta, amikor még hatalmas sikere volt, és tényleg akkor az volt a 'gizda'. Mostanság az emberek nem fordítanak elég időt, ezekre a régifajta konzolokra. Pedig ha belegondoltok, ha ezek nem lettek volna, akkor lehet talán az új szériákat se adták volna ki.

Előzmények

A GameBoy, a világon a legnagyobb mennyiségben eladott játékkonzol. Az eredeti GameBoy-t, 1989-ben dobták piacra. Hatalmas sikert aratott a játékosok körében, hiszen a hordozhatósága, és egyszerűsége volt az, ami naggyá tette.
Az újított változata, a GameBoy Pocket, a már tökéletesített fekete-fehér játékkonzol. Rengeteg játékot adtak ki rá, köztük a méltán híres Tetris-t is.

Bemutatás

A GameBoy Pocket egyszerűsége abban mutatkozik meg, hogy nagyon szép a formatervezése, könnyen kezelhető a kevés gomb miatt, na és persze akárhol elfér, hiszen akkora majdnem, mint egy számológép.
 

- A külső

Több színben is megjelent, a feketétől, a rózsaszínig. Első pillantásra az vehetjük észre, hogy kevés gombbal rendelkezik.
A legtetején a bekapcs gomb, a legalján pedig az adapter és a hangszóró-fejhallgató bemenet. A gép felületén, szokásos Fel-Le-Balra-Jobbra gombsorozat, és az "A" és "B", illetve a Start és Select cselekménygomb. Bal oldalt, az External Connector bemenetét, valamint a Hangerőszabályzót találhatjuk meg. Jobb oldalt pedig a kontrasztot állíthatjuk be kedvünkre.
A konzol képernyője ugyan fekete-fehér, de mégis tökéletesen adja nekünk a jó hangulatot. A színpalettánk, 2 darab (4 árnyalatú "szürke"). Méretek: 90 mm (Sz) x 148 mm (H) x 32 mm (D) / 3.5 "x 5,8" 1,3 "(a).

- A belső

CPU: 4,19 Mhz
RAM: 8 kB belső S-RAM
Video RAM: 8 kB belső
Hang: Mono, de fejhallgatón keresztül akár Stereo is lehet
Kijelző: Fényvisszaverő LCD 160 × 144 pixel
Frame Rate: kb. 59,7 képkocka / másodperc
Teljesítmény: 6 V, 0,7 W (4 db AA elem biztosítja ~ 14-35 óra)

Használat közben

A játékok 'kazettáját', a játékgép hátuljába kell beilleszteni. Ha ez megvan, már be is kapcsolhatjuk. Megkapjuk a szokásos Nintendo feliratot, majd a játék kiadóját, és fejlesztőjét. Amint megmyomjuk a Start gombot, máris elkezdődhet a játék. Elég könnyen kezelhető. Mivel a kevés gombunk van, ezért könnyen megjegyezhető azoknak a helye is. Sajnálatos módon, sötétben nem ajánlatos játszani, mert a fekete-fehér kép miatt, alig látni valamit. Ha végeztünk a játékkal, egyszerűen csak kapcsoljuk ki.

Összesítve

Ez egy nagyon, de nagyon jó játékkonzol. Aki kicsit nosztalgiázni szeretne, az sűrgősen szerezzen be egyet, mert a hangulata felejthetetlen.

Pozitívumok Negatívumok
+Nagyon jó hangulat -Sötétben nem lehet játszani
+Rengeteg játékot lehet hozzá kapni -Mostanság elég drága hozzá egy játék
+Akárhol elfér -Könnyen karcolódik

 

 

A bejegyzés régebben íródott, de ebben a hónapban éppen aktuális!

Köszönöm a figyelmet, további szép napot!
Borsesz
 

A bejegyzés trackback címe:

https://power-on.blog.hu/api/trackback/id/tr452133806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isty01 · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2010.10.16. 20:13:02

Jó kis írás. Nekem is volt Gameboyhoz hasonló játékom, az is kazettás volt, és volt egy csomó király játékom hozzá, csak sajnos már nem működik:( Amúgy ez a cikk nem volt már kint egyszer még GG-n? :D