Szigorú bánásmód.

2010.07.27. 09:59

Crackdown 2 játékteszt
Késő délután, a szokásos szürke hétköznapok egyike. Két kis nylon bevásárlószatyorral tipegsz hazafelé valamelyik hipermarketből. A körúton áll a dugó, emberek hosszú sorai kavarognak unottan a városka utcáin. Hirtelen robbanás zaja zavarja meg az amúgy is morajló metropoliszt. Ahogy felpillantasz az égre egy csillogó páncélban rohanó alakot látsz ugrálni a háztetőkön. Ahol az előbb megvetette a lábát, oda rakéták csapódnak, mögötte pedig vagy száz zombi iszkol vicsorítva a préda után. Ez a Crackdown 2.

Pacific City sosem tartozott a legbékésebb városok közé. Már a széria első részében is láthattuk, hogy hatalmas káosz uralkodik felette. Puskaropogás, bandaháborúk, ez ellen tenni kellett valamit. A békefenntartók önmagukban kevésnek bizonyultak, így elindították az ügynökségi programot a rosszfiúk visszaszorítására. A különleges páncélba bújtatott, fizikailag felturbózott ügynökök megtették a hatásukat, béke honolt a városban. Egészen a második részig.

Az ügynökség nagy hibát követett el, amikor kirúgta Katherina Thorne-t, a titkos fejlesztésekért felelős kutatót. A hölgyemény ugyanis eléggé berágott, és egy vírust szabadított el, ami megölte az ügynököket. Emellett létrehozott egy terrorista szervezetet, a Sejtet, így minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Azt viszont Katherina sem tudhatta, hogy a vírus elszabadul és a városlakók egy részéből mutánsokat csinál. Az alapszituáció tehát adott volt, hogy az ügynököknek egy új generációját hozzák létre. Egy ilyen szuperharcost alakítunk mi is, feladatunk pedig az lesz, hogy megfékezzük a terroristákat és a mutánsokat. Szép kilátások.

Vessünk egy pillantást a játék mechanikájára. Egy hátulnézetes akciójátékról van szó. A játékmenet teljesen szabad, a Rockstar játékokhoz hasonlóan sandbox stílusú. Természetesen itt is adott a fő küldetés, Jelen esetben megfékezni a mutánsokat, de a megannyi mellékküldetés és gyűjtögetés bármikor szabadon végezhető. A Remedy, ugyan az a cég, aki az első részt is fejlesztette már akkor megmutatta, hogy hogyan is kell egy ilyet elképzelni, most szintén sikerült, kár, hogy szinte újítások nélkül.

A kampányba, ha belekezdünk, nehézséget kell választanunk, amit bármikor megváltoztathatunk, majd ügynökünknek arcot és színt kell választani. Ez igen szép, jó, de nagyon kevés lehetőség közül válogathatunk. Szokták mondani, a szándék a fontos. Ezek után fegyvert választunk magunknak, utána meg járművet. Na, itt viszont eltalálták a fejlesztők, hogy mi kell a játékosnak, hatalmas fegyverarzenált tudhatunk magunkénak, ha ezt képességeink megengedik (erről később).  A mesterlövészpuskáktól kezdve az átlagos golyószórókon és szigonypuskákon át megtalálható lesz a shotgun is, na meg persze ami egy szép népirtáshoz elengedhetetlen: a rakétavetők. A járművek is jópofák, a legtöbbnek van egy-egy bónusz képessége is, így játékstílustól függhet, hogy ki-melyiket fogja megkedvelni. Van extragyors sportautó, minigunnal felszerelt homokfutó, de még egy olyan terepjáró is, amely több méter magasakat is tud ugrani.

Ha mindent kiválasztottunk, választunk egy kezdőhelyet, majd belevetjük magunkat a kavalkádba. Elsődleges célunk úgynevezett megkötőegységeket aktiválni, ezek a fényt egy pontba koncentrálják, amit már csak össze kell gyűjteni egy készülékkel, ami hatalmas UV-sugárzást zúdít a környékre. Miért jó ez, mi értelme szoláriumot csinálni a környékből? Azért, mert ezek a mutánsok fényre érzékenyek. Nem véletlen, hogy napközben nem találkozunk velük. Éjjel előmásznak a csatornákból, barlangokból és elárasszák a várost, így azokat a helyeket, ahol az aktivitásuk koncentrálódik, ki kell iktatni. Ezeket a zombifészkeket pedig úgy lehet a legegyszerűbben likvidálni, hogy légitámogatást hívunk és szétbombázzuk azt. Ez az egyik opcionális missziófajta. Nappal, amikor csend ülhetne a városra azonban a Sejt terroristái lepik el az utcákat. Ilyenkor a feladatunk az lesz, hogy a stratégiailag fontos pontokat meg kell tisztítanunk a terroristáktól, majd segítenünk kell a békefenntartóknak elfoglalni a helyet.

Igen, egy ügynöknek sosincs szabadideje. Mindig kemény arcokkal kell küzdenie, ehhez pedig elég combosnak kell lennie. De hogyan leszünk erősek? Elregélem.

A játék nagy részben épít gyűjtögetésre. Ötszáz zöld golyóbis van elrejtve Pacific Cityben, amelyeket össze kell szedünk. Ezek felvételével ügynökünk mozgékonyabbá válik. Nagyobbat tud ugrani, gyorsabban fut, végső stádiumban pedig még vitorlázórepülésre is képes lesz. Vannak lila gömbök is a városban. Ezek menekülnek előlünk, csakúgy, mint néhány zöld golyó. Ezeket üldözve, végül elkapva nagy bónuszt kaphatunk képességeinkhez. A zöldek mozgékonyságot, a lilák pedig vezetési képességet adnak. Igen, a második skill a driving skill, amelyet úgy tudunk húzni, ha autónkkal rosszfiúkat gázolunk el, vagy mutatványokat teljesítünk. Ezt fejlesztve egyre jobb járgányok válnak majd elérhetővé, így a végére akár tankot is vezethetünk majd. Vannak még elrejtve kék, titkos golyók, amik minden skillünknek adnak egy kis turbót, és vannak online orbok, róluk majd később. A soron következő képességünk az izom. Ha közelharcban jól, teljesítünk, később tárgyakat tudunk használni közelharcban, végül pedig akár egész buszokat repíthetünk a magasba. Ez a képesség növeli a maximális életerőnket is. Ott van nekünk még a robbanószer és a lőfegyver használat is. Ezek pofon egyszerűek, csak használni kell az adott felszerelésünket. Minél komolyabb képességre teszünk szert, annál több kütyü lesz elérhető kezdéskor.

Megígértem, hogy beszélek az online gömbökről. Ezek csakúgy, mint a secret orbok, mindegyik képességünket fejlesztik. Igen ám, de ezeket nem tudjuk csak úgy felvenni. Ehhez minimum két játékosnak kell az adott helyen állni. Hogyan kivitelezhető ez? Természetesen a négyfős kooperáció segítségével. Egymást segítve akár négy ügynök rohanhatja le Békevárost, így hatalmas bulikat csaphatunk ismerőseinkkel. Ezt a játék néhol meg is követeli, akit érdekel, nézzen utána a játék achievementjeinek.

Ha belefáradtunk a rendfenntartásba, kipróbálhatjuk az online versus multiplayert. Az előző részhet képest mit sem változott multi ugyan úgy a hatalmas robbanásokra, kergetőzésre és egymás mészárlására épít. Talán csak a pályák váltotak.

Az multiplayerhez hasonlóan több dolog maradt az előző részhez hasonló. A grafika nem sokat változott a három év alatt, ámbár a jópofa cell-shaded (Borderlandsos) vizualitás miatt talán nem feltűnőek a grafikai hiányosságok. A játékmenet is ugyan olyan maradt, mint az első rész, ezért sokan panaszkodnak, hogy ez nem is egy igazi folytatás, csak egy zombis expanzió. Az előző rész jellegtelen hangjai azonban jókora átalakítást kaptak, a város zajai teljesen élnek, a zenék meg vannak válogatva, az a melódia pedig ami a menüben szól. Valami zseniális. Az pedig csak hab a tortán, hogy a játék minden egyes mondata magyar nyelvű, teljes magyar felirat dukál a hazai bolti változatokhoz.

Összességében a Crackdown 2 egy jó partyjáték, amit egyedül is elég sokáig lehet élvezni. A fárasztó, de mégis élvezetes gyűjtögetés olyannyira addiktív, hogy az ember mindig azt érzi: „Csak még azt az egyet összeszedem”. Talán van ami elavult, van amin javíthattak volna, de szerintem már csak a hangulata miatt is érdemes kipróbálni.

7/10

Fejlesztő: Ruffian Games
Kiadó: Microsoft Game Studios
Platform:Xbox 360
Megjelenés:2010.07.09

Ami jó:Ami nem:
Négyfős kooperatív módElavult grafika
ZombiinvázióCsak három fajta küldetés
GyüjtögetésKevés újítás

 Szlavi

A bejegyzés trackback címe:

https://power-on.blog.hu/api/trackback/id/tr822179211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chip2 · http://gameplays.blog.hu/ 2010.07.27. 10:13:50

Tényleg nincs sok újítás, de egy csomó jó dolgok is elvettek ami az első részben volt pl. az első részben úgy volt, hogy minden kocsink megvolt és miközben fejlődtünk a kocsiank is fejlődtek. Olyan jó volt nézni ahogy átalakulnak. Igaz, úgy emlékszem abba nem volt tank, de nem is kell az. A küldetések is jobbak voltak. Boss fight-ok voltak, nem ilyen feltöltögetés, aztán harc egy lyukban...
Szerintem ez egy mérföldekkel rosszabb játék lett mint elődje.
A teszt amúgy jó lett, csak túlpontoztad szerintem.

Erevis · http://erevis.posterous.com/ 2010.07.27. 13:46:06

@| Shorty |: Kerüljük a vulgáris szavak használatatát, ezt most moderáltam.

A teszt szokás szerinte jó lett, és így végigolvasva talán nem is olyan rossz ez a Crackdown 2... kéne venni 360 Slimet :P

Szlavi · http://power-on.blog.hu/ 2010.07.27. 17:44:54

Shorty nekem ez az eddigi legrövidebb tesztem :P
süti beállítások módosítása