Megtaláltuk az elveszett planétát

Lost Planet 2 játékteszt.

Az elveszett bolygó. Még most is beleborzongok, amikor visszagondolok arra, amikor először játszottam az első részével. A végtelen, hófödte tájak, az epikus harcok a hatalmas rovarokkal és a robotok, amelyekkel aprítottuk a hókalózokat. Nem kérdés, hogy a tavaszi szezonból talán ezt a játékot vártam a legjobban. A második rész más. Nem egy egyszerű folytatást, egy teljesen eltérő játékot írtak a Capcom-os srácok.

Több mint harminc órányi játékidő után azt kell mondjam, hogy ez az a játék, aminek a készítését szívesen nyomon követtem volna. Nem találkoztam még hasonló szoftverrel, de ezt korán sem pozitívumként említem. A fejlesztők amellett, hogy szemkápráztató dolgokat alkottak meg, olyan blődségeket is beleírtak, hogy ezt néha a kontrollerem bánta. A Lost Planet 2 olyan szinten ambivalens, hogy néha úgy éreztem, mintha a játékot két külön csapat alkotta volna meg. Hamarosan meglátjátok miért.

A látvány gyönyörű. A Capcom saját grafikus motorja, a Framework engine 2.0 dübörög alatta. A hatalmas terek és lények, a részletesen kidolgozott karakterek tű éles textúrái szinte kirobbannak a képernyőről, és a legdurvább jeleneteknél sem láthatunk akadást. Nincsenek hirtelen előbukkanó tárgyak, előmosódó textúrák, minden hibamentesen fut. Mint ahogy egy jó kis japán akciójátéktól elvárjuk, nincs hiány a látványos scriptekből, repülnek a végtagok, robbannak a rakéták, a vizualitás pazar.

Érdekesség:
A játékban feloldhatunk a karakterünkhöz néhány különleges skint, így a Dead Rising Frank West-jével, vagy a Resident Evil 5 Albert Weskerével is nyomulhatunk, ha van mentésünk a két Capcom játékból. Ha végigvittük a kampányt, akkor pedig elérhetővé válik Marcus Fenix és Dom Santiago, a Gears of War hősei. Kár, hogy Lancert nem kapunk melléjük :)

De mi is ez az egész, miről szól ez a játék? Hát nem is tudom. Az első részben főhősünk, Wayne tevékenységei után a hó javarészt elolvadt az E.D.N. III bolygón, eltelt tíz év és előbukkantak a hatalmas esőerdők, sivatagok, a tenger, az élet visszatért az elveszett bolygóra, de az Akridok megmaradtak, továbbra is folyik a harc a termál-energiáért. Több karakterünk lesz, a hat fejezeten átívelő kampányban három névtelen főhőst irányíthatunk. Nincs egy konkrét, szerethető hősünk. A történet enyhén szólva botrányos, az előző rész remek forgatókönyvéhez még csak hasonlítani sem lehet ezt a sztorit, gyakorlatilag annyi a lényeg, hogy indokolatlan sorrendben váltogatunk a főhősök között, akik ellenségek, de a végére összefognak a magasztos cél érdekében. Hát azért ennél kicsit többet várnánk, végtére is Japánban születnek a nagy történetek, igaz, FF rajongók?
A kampány a mai játékokhoz képest elég hosszú, ami mindenképpen dicséretet érdemel. Négy nehézségben játszhatunk, és a szavatosság nagyon jó. Nincsenek elrejtett tárgyak, semmi gyűjthető dolog, de én még kb. hatodjára is élvezem. Ez pedig annak köszönhető, hogy négy játékossal kooperálva vihetjük végig a játékot. Hatalmas party ez így, reméljük még több játékban lesz hasonló kooperáció, mert ez igazán a játék sava-borsa. Utcáról-utcára ürítjük ki a várost az ellenségektől, egy VS-be beszállva akár hárman zúzzuk az óriási Akridokat. Fenomenális, enélkül a játék elbukott volna, így azonban megállja a helyét a mostani nagy címek között. Ha pedig nincsen meg az összeszokott csapat, egyedül is nekivághatunk a játéknak, ilyenkor a három másik játékos helyét a gép veszi át. És itt kell megemlítenem még egy nagy feketepontot: a mesterséges intelligencia szánalomra méltó. Az AI úgy viselkedik, mintha valami retardált irányítaná, amellett, hogy össze vissza rohangál, sokszor egyenesen a falnak, az ellenfelet észre sem veszi, és amikor halálos golyózáport zúdítanak rá megesik, hogy elkezd táncolni (erről később). Tényleg nagyon kiábrándító. És ami erre rátesz még egy lapáttal, az az, hogy az ellenségnek sincs több esze. A fedezéket, mint fogalmat nem ismerik, minket sokszor észre sem vesznek, ha igen akkor pedig a három dolog egyikét teszik: Vagy elsétálnak mellettünk, néha még le is állnak táncikálni, vagy hívnak még több ellenséget, itt végre megmutatkozik az értelem szikrája, vagy elkezdenek lőni, ami nem szerencsés, mert a gép piszok jól céloz, nem nagyon láttam még olyat, hogy mellélőtt volna. Aki pajtik nélkül játszik, az csalódhat a játékban. Már csak azért is, mert elbukni könnyű. Egy rossz mozdulat és már megy is az egész chapter előlről, mert checkpointok nincsenek. Nehezebb fokozatokon egy vérprofi, összeszokott csapat szükségeltetik a győzelemhez. Ez már nem a magányos farkasok harca.

Persze nem kell félni, hiszen nincs semmi veszve, ha bekapunk pár golyót, a felhalmozott T-energiából feltölthetjük az életünket. Természetesen ez sem végtelen, de elhullott ellenfelektől szedhetünk fel energiát, sőt most már egymásnak is tudunk átadni a saját készleteinkből. Ez az energia szolgál a járműveink javítására. Bizony, itt is segítségünkre (és olykor ellenünk) lesznek a Vital Suit-ok (VS), a grandiózus robotok, amelyekkel még könnyebben apríthatjuk az embereket, Akridokat. A gonosz Termál-energia zabáló bogarak nem olvadtak el a hóval együtt. Többen vannak, mint valaha. Megtalálhatók az erdőben, a sivatagban, a tenger alatt, és éhesek. Nagyon. Az előző rész bravúros módszeréhez hasonlóan itt is a sárga részeiket kell lőnünk, így leszakíthatjuk lábaikat, kilőhetjük szemeiket, sőt, néhol a hatalmas szörnyek gyomrából is roncsolhatjuk őket.

Ha belefáradtunk a kampányba a menübe kilépve átszabhatjuk a karakterünket. Öt alap kaszt van, őket tudjuk átalakítani, új fegyvereket adhatunk nekik, a ruhájukat változtathatjuk, titulusokat adhatunk magunknak, perkeket használhatunk, sőt, még úgynevezett Emote-okat is választhatunk, ezekkel tudunk a játékban táncolni, pózolni, puszit küldeni a többieknek, igazából semmire nem jók, az elborult elme szüleményei, de nagyon poénosak, mindig megmosolyogtatják az embert. Ezeket vagy rejtett feladotok teljesítésével oldhatjuk fel, amiből rengeteg van, vagy egy, a főmenüben található gépből pörgethetjük ki véletlenszerűen. Ez a gép pontokkal működik, amelyeket az ellenségek, és főleg a bossok hullatnak kockák formájában. Van, amit nem lehet „kipörgetni”, ezeket az általában ruhákat a szintekkel kapjuk. Úgy ám, az öt karakterünket fejlesztenünk is kell. 99 szint van karakterenként, ezekkel kapunk ruhákat, titulusokat és achievementeket. Ez az RPG elem azonban nem befolyásolja hősünk erejét, egy egyes szintű játékos is ugyan olyan erős, mint egy 99-es, csak nem néz ki olyan jól. A kasztok között sincsenek képességbeli eltérések, erőnket és fegyverzetünket a szintek nem befolyásolják.

Miután létrehoztuk a harcosunkat visszamehetünk akridot gyilkolni, és már a testreszabott emberrel vághatunk bele a harcba, de el is mehetünk a többi játékos ellen küzdeni, ugyanis a játék nagyon komoly online multiplayert tartogat számunkra. Az első rész többjátékos módjához hasonlóan itt is megannyi pálya található, több játékmóddal, a két rivális csapat összesen 16 katonája gyalogosan, vagy VS-ekbe szállva szánthatja fel a harcteret. A sima versus játékmódok mellett létezik az úgynevezett „Faction Match”. Az öt kasztnak megfelelően beléphetünk a nekünk szimpatikusba, és a többi frakció ellen foghatunk össze a társainkkal. Itt három játékmód van, és ennek megfelelően három kördiagram mutatja, hogy az adott meccstípusban a héten melyik frakció hogy teljesített a többihez képest.
Megemlítenék pár szót a matchmaking-ről. Az Aliens vs Predator hosszadalmas rendszere, a Halo 3 várakoztatásai már a múlté. Itt a többjátékos módban a 16 embert a játék egy pillanat alatt összedobja, ha játszani támad kedvünk pár másodperc és már tölthetjük is a pályát. A kampányban szintén ötletesen megoldották ezt a problémát. Ha lobbit csinálunk, beállíthatjuk, hogy ki jöhet be, ki nem, még a friendly-firet is állíthatjuk, ha akarjuk priváttá tehetjük a szobát, és egy gombnyomásra az egész online party-t behívhatjuk a játékunkba. Sajnos már futó játékba nem lehet becsatlakozni.

Miközben a menüket böngésszük, könnyen feltűnik a háttérzene egyedisége. A játékhoz komponált zenék még a menüben is visszaadják a játék különleges hangulatát. A zeneválasztóval válthatjuk az ekkor szóló muzsikákat, ha zavar ki is kapcsolhatjuk. Az ellenségek kommunikálnak, szinkronjaik jók, a társaink és saját szinkonjaink is jók.. lennének, ha amikor női karaktert választunk nem férfi hangon szólalnánk meg. Most komolyan.. nem találtak egész Japánban egyetlen női szinkronszínészt sem? Ráadásul, ha arra a merész dologra vetemedünk, hogy olyan karaktert választunk, akin nincs maszk észrevehetjük, hogy szájmozgás beszéd közben egyáltalán nincs. Na az ilyen apróságok azok, amik miatt a Lost Planet 2 számomra hatalmas csalódásokat hozott.

Még pár szót említenék az irányításról. Ne várjuk el a klasszikus, Gears of War-os TPS irányítást, itt teljesen átszabták a kontroller sémákat, ez az elején komoly fejfájást okozhat. A célzási szándékunk gyakran eredményezhet egy gránát repülését, lesz, amikor újratöltenénk, de megcsákjázzuk a szembe lévő falat. Meg kell szokni, cseppet megbonyolították, de ha már belejöttünk észre sem fogjuk venni a különbséget.

Összesítésben a Lost Planet 2 szerintem méltó utódja az első résznek, a fejlesztők tudták, hogy mi kell a mai játékosoknak. Akinek van pár ismerőse, akiknek megvan a játék és tudnak együtt mókázni, annak kötelező darab. Aki egyedül akarja megváltani a világot, az könnyen csalódhat benne, hiszen az elveszett bolygón a négyfős buli az igazi. Az Xbox360-as és a PS3-as verzió a boltokban, PC-s megjelenés 2010 negyedik negyedévében. 

7.8/10

 Szlavi

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.